A XXV. ÖVEGES JÓZSEF KÁRPÁT-MEDENCEI FIZIKAVERSENY KIÍRÁSA

2014-2015. TANÉV


A verseny meghirdetője és rendezője: Eötvös Loránd Fizikai Társulat.

Társrendezők:

  • Győr-Moson-Sopron Megye Kormányhivatala,

  • Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal,

  • Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet,

  • Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr.

A verseny célja: tehetségnevelés (problémamegoldó, megfigyelő, kísérletező, szövegértési, lényeglátó képességek fejlesztése, stb.), a fizika tanulás népszerűsítése, kapcsolatok kialakítása az anyaországi és a határon túli résztvevők (tanárok, tanulók) között.

A verseny hivatalos nyelve: magyar

A verseny kategóriái:

  • az 1-2. forduló egységes (általános- és középiskolás diákok azonos feladatsort kapnak és közös az értékelés),

  • a 3. fordulóban általános- és középiskolai kategória (az értékelésben)


A jelentkezés és a részvétel feltételei: részt vehet minden, legfeljebb 8. osztályos tanuló.

A versenyen való részvétel kizáró okai:

  • meg nem engedett eszközök használata,
  • a felügyelő tanár utasításainak figyelmen kívül hagyása,
  • a verseny helyszínének elhagyása.


A verseny témája, ismeretanyaga, felkészüléshez felhasználható irodalom:

A magyarországi 7. és 8. évfolyam fizika kerettantervi tananyaga. A versenyre való felkészüléshez felhasználható bármely Magyarországon forgalomban levő fizika tankönyv és ismeretterjesztő könyv.

A fizikatörténeti feladat témája:

Déri Miksa élete és munkássága és a 130 éve megalkotott első, energia átvitelre alkalmas zárt vasmagú ("köpeny") transzformátor, valamint Öveges József élete és munkássága.

A felkészüléshez javasolt irodalom:


Nevezési díj: Magyarországi versenyzőknek 1000 Ft/ tanuló.

A nevezési díjat részben vagy egészben átvállalhatja az iskola, alapítvány, vagy bármely más szervezet, vagy magánszemély.

Az ELFT Titkárságától (06 1 2018682, elft@elft.hu ) a számlát mindenki megkapja novemberben (a számlázási adatokat a regisztrációnál kell megadni).

A banknál teljesíthető készpénz befizetési megbízást kérjük mellőzni. Ha mégis ezt a módot választják, az össz-nevezési díjat 200,- Ft-tal szükséges megnövelni.

A feladatlapot az töltheti le, aki az 1. forduló napjáig rendezi az anyagiakat és befizetést igazoló dokumentumot elektronikusan feltölti a nevezési honlapon, a PÉNZÜGY menüpontban 2015. február 10-ig.

(Bármilyen elektronikus formátum elfogadott, pl.: jpg, png, pdf, doc, ....)


A nevezés módja:
A www.ovegesfizikaverseny.samfules.hu honlapon keresztüli online nevezés.


A nevezés határideje: 2014. november 8, pótnevezés emelt nevezési díjjal november 15-ig

Ezt követően a nevezési felület nem működik.

A nevezés elfogadásáról a honlapon és e-mailben értesítést küldünk.

Feltétele a határidőre nevezés, a fizetés igazolása. (Az iskola és az összes induló tanuló nevezése!)

Az ELFT titkársága a számlát a véglegesített nevezéshez küldi, így november 15 után állítanak ki számlákat.

Február 10-ig lesz lehetőség a befizetés igazolására.


A határon túli magyar anyanyelvű tanulók versenyeztetése az előző évhez hasonlóan történik.


1. (iskolai) forduló: 2015. február 10. (kedden) 14.00 – 16.00

Az 1. forduló témája az elektromos kapcsolásokkal záródik. Számolásos és teszt feladatokat kell megoldania a tanulóknak.

A feladatlapokat a verseny napján, 12 órától lehet letölteni a www.ovegesfizikaverseny.samfules.hu honlapról bejelentkezés után.

A feladatok szükséges számban való sokszorosítását az iskolákban kérjük elvégezni.

A javítási útmutató 2015. február 10-én 16 órától tölthető le a fenti honlapról.

A feladatok javítása helyben történik, a megírt dolgozatokat nem kell beküldeni, kérjük megőrizni a tanév végéig.


A tanulók által elért pontszámokat a www.ovegesfizikaverseny.samfules.hu honlap megfelelő részébe kell beírni, legkésőbb 2015. február 26-ig.

A statisztikai felületre feltöltött versenyzők száma nem lehet több a benevezett tanulók számánál!

Akik a megadott határidőig nem töltik ki a statisztikai lapot, a további versenyből kizárják magukat (a rendszer nem enged belépést az adott menüpontba).


A 2. fordulóba bekerültek nevét (a benevezettek kb. 35%-át), a forduló helyszínét a honlapjainkon tesszük közzé 2015. március 7-ig.


2. (megyei/fővárosi) forduló: 2015. március 31. (kedd) 14.00 – 16.00

A 2. fordulóban számolásos-, teszt- és fizikatörténeti (Déri Miksa élete és munkássága és a 130 éve megalkotott első, energia átvitelre alkalmas zárt vasmagú ("köpeny") transzformátor) feladatokat kell megoldania a tanulóknak. A fénytan kivételével a teljes általános iskolai tananyag ismerete szükséges.

A feladatsor zárt borítékban érkezik a megyei (budapesti) versenyt rendező iskolákhoz 2015. március 25-ig.

A dolgozatokat legkésőbb másnap, április 1-én, szerdán kérjük postára adni Szénási Istvánné titkár (Újbudai Pedagógiai Intézet, 1117 Budapest Erőmű u 4.) címére.


A döntőbe kerültek nevét honlapjainkon tesszük közzé 2015. április 20-ig. (Itt kell regisztrálni a tanulót és kísérőjét, valamint megrendelni a döntőre a szolgáltatásokat.)


3. forduló (országos döntő): 2015. május 15-16-17.

Helyszín: Győr, Kazinczy Ferenc Gimnázium.

A döntőben a versenyzőknek számolással megoldható feladatok mellett számolást nem igénylő, fizikai összefüggéseket megállapító (teszt típusú) „gondolkodtató” feladatokat kell megoldani. A teljes általános iskolai fizika tananyag ismerete szükséges. Önállóan kell elvégezni és értékelni egy mérőkísérletet, fizikatörténeti (Déri Miksa élete és munkássága és a 130 éve megalkotott első, energia átvitelre alkalmas zárt vasmagú ("köpeny") transzformátor, valamint Öveges József élete és munkássága) kérdésekre kell válaszolni, továbbá egy bemutatott fizikai jelenségre kell magyarázatot adni.


A továbbjutás feltétele, módja az egyes fordulókból:

A II. fordulóba az online kitöltött statisztikai lapon szereplő legjobbak közül, az összes benevezett kb. 35%-a kap meghívást.

A III. fordulóban a legjobb, várhatóan 70 versenyző vesz részt.


Az eredmények közzétételének módja:

Az egyes fordulók és a döntő eredményeit a www.ovegesfizikaverseny.samfules.hu, a www.kfki.hu/elftaisk honlap, és a www.fizika.hu Öveges Verseny linkjén tesszük közzé.

Az országos döntőről

  • külön kiadvány készül (többek között a következő évek felkészülését segítő céllal),

  • a Fizikai Szemlében közöljük a verseny feladatait, és az elért eredményeket.


Díjazás:

Az országos döntő valamennyi résztvevője és felkészítő tanára emléklapot, a legjobb megoldók a következő kategóriáknak megfelelően:

  • számolásos feladatok,
  • fizikai mérő kísérleti feladat,
  • fizikai jelenség elemző feladat,
  • fizikatörténeti feladat
oklevelet kapnak.

A helyezetteket külön díjazzuk általános iskolai és középiskolai kategóriában.

Az összetett kategóriában (a teljes feladatsor megoldását figyelembe véve) várhatóan

  • a 90 % feletti eredményt 1. díjjal,
  • a 80 – 89 % közötti eredményt 2. díjjal,
  • a 70 – 79 % közötti eredményt 3. díjjal
jutalmazza a Versenybizottság.

Ettől a dolgozatok értékelése során szerzett tapasztalata alapján eltérhet a Zsűri.

Az abszolút összetett kategóriában (általános – és középiskolások közös értékelésében) a legjobb eredményt elérő versenyző és felkészítő tanára az ELFT Általános Iskolai Oktatási Szakcsoportjának erre a célra alapított Öveges Érmét kapja.

A felkészítő kollégák számára 2014-ben alapított Csákány Antalné és Rónaszéki László díjról részleteket a honlapon olvashatnak.

Az ismeretterjesztő folyóiratok szerkesztősége előfizetéssel, valamint különszámok felajánlásával, a könyvkiadók pedig jutalomkönyvek felajánlásával, a szponzorok vásárlási utalvánnyal, és egyéb tárgyakkal járulhatnak hozzá a versenyzők és a felkészítő tanárok díjazásához.


A szervezők elérhetősége: ovegesfizikaverseny@gmail.com


Lévainé Kovács Róza
elnök

06-20-9621397

Nagy Zsigmondné
ügyvezető

06-1-2018682

Reszegi Miklós
az online rendszer működtetője

06-70-6068704


Javasoljuk, folyamatosan kísérjék figyelemmel honlapjainkat, a regisztráció alkalmával megadott e-mailjeiket és Moróné Tapody Éva hírlevelét, ahol folyamatosan tájékoztatjuk az érdeklődőket a versennyel kapcsolatos aktuális tudnivalókról.